Ez mégis mivót? Az idei évad második felében már nem először nem tudom eldönteni, hogy az írók egyszerűen komolyan gondolnak-e bizonyos jeleneteket, vagy esetleg ők maguk is jót derülnek azokon, és épp az a cél, hogy a néző kínjában sírva röhögjön. Erős idegzetűeknek tovább mögött spoilerestül.

Az utóbbi néhány élvezetes rész után elég meglepetésként ért, hogy azokra nem volt semmi reflektálás, mintha mi sem történt volna, úgy indult meg a cselekmény, ráadásul nem a szokványos főszereplőkkel. Érdekes döntés volt, hogy a rész középpontjába a vélhetően a legtöbbekből totális érdektelenséget kiváltó Dennise-t és a komolyanvehetetlen, de mint azt érzékelhetitek általam igen kedvelt Eugene-t állították, és még az Abraham által kiebrudalt Rosita is vaskos mondatokat kapott. Már-már a tanácstalanság jelének is tűnhetett, hogy három olyan karaktert raktak össze egy küldetésre akik addig együtt nemigen szerepeltek a képernyőn, amolyan Modern Family-t idéző klasszik szitkom recept szerint. Úgy is éreztem, hogy ez nem csupán filler, de legalábbis pofátlanul filler epizód. Azt is már-már pofátlanul nyilvánvaló tették, hogy a doktornő unalmában ki fogja íratni magát, ha már rátalált a szerelem, pedig ez olyan kiváltság ami nem minden lúzernek adatik meg, lásd Rosita példáját (elhívta, mert magányos…milyen figyelmes!). Még éppen időben nyilazta le Darryl jóképű nemezise, mielőtt a monológja fájdalmasan hosszúvá terebélyesedett volna.

Ezen a ponton unalmas fillerből átcsapott az epizód totális káoszba. Az akciójelenetet önmagában kissé randomnak vagy kevéssé megkomponáltnak találhatnánk, nehéz azonban attól elvonatkoztatni, amit az újdonsült fogtündér, Eugene művelt. Ezt a jelenetet végképp nem lehetett megállni röhögés nélkül, ami nem tudom, hogy egy magát drámaiként anticipáló sorozat esetében mennyire üdvös, de ez van. Aztán persze némi érzelmes zenével élét vették a közröhejnek, és bizony rá kellett döbbenünk, egy közepesen szerethető mellékszereplő ismét odalett, nagyjából ok nélkül.

Carroll lelépése aztán valóban némi drámaiságot csempészett az epizódba, de nehéz volt ezt azután komolyan lereagálni, hogy Eugene és Abraham megvitatták előbbi különleges „skilljét”. Lehet itt egyébként drámaiságról meg érdekes karaktermomentumokról beszélni, de amíg random szereplők random körülmények között céltalanul halnak meg, random szerelmi szálak szövődnek a semmiből, addig nem igazán érdemes. Ahogy minden érdekes jellemfejlődés vagy karaktermomentum is kissé előzmény nélküli, megalapozatlan –vagy neadjisten én vagyok túl felületes?!-, legyen szó Dennise semmiből jött kálváriájáról vagy akár Carroll pálfordulásáról. Ja, és Eugene meg bekapott egy faszt.

Ez a "kritika" ezúttal talán kissé túlságosan is hater hangvételű –és talán helyenként kissé alpári- lett, mentségemre legyen szólva, hogy még mindig a történtek hatása alatt állok, amint az az illusztrációkból is kiderül. Eugene-nak egyébként is minden apró rezdülése sokkolni tud, ezt a hősies fellépést pedig különösen nehéz lesz megemészteni, remélhetőleg a jövő vasárnapi epizódig ez is megtörténik. 

Eugene 4 president!