Tombol a nyár, amit mi sem jelez jobban, mint hogy visszatért a Ballers, az HBO könnyed nyári dramedy-je az NFL-játékosok és játékosügynökök „szürke” hétköznapjairól. A tovább mögött kissé spoileresen megy a ball so hard:

Tíz hét megint nagyon hamar elrepült, ezzel az évaddal pedig –különös tekintettel a remekül sikerült évadzáróra - a sorozat végérvényesen ráfordult a célegyenesre. Tovább mögött spoileres a kontent.

Az első néhány bemelegítő jellegű rész után igencsak felpörögtek az események a sorozatban, az ötödik rész pedig annyira letaglózóra, katartikusra sikerült, hogy kénytelen vagyok elhagyni az eddig megszokott (bár az utóbbi két hétben egyébként is mellőzött) vicces hangnemet. Merthogy gyakorlatilag az történt, hogy valami, ami eddig poén volt, most teljesen új értelmet nyert. A tovább mögött (többé-kevésbé) KOMOLY kritika következik spoilerestül.

Habár hatalmas meglepetések nem történtek, a második részben a status quó-t sikerült jó alaposan felborítani Westeros-szerte, lássuk először is, hogyan változtak meg az erőviszonyok, végül pedig honoráljuk a hét legjobbjait.

Azt hiszem sokat, sok helyen lehet olvasni a Trónók harcáról sokkal szakavatottabb szerzők tollából, úgyhogy úgy tervezem, hogy a továbbiakban az évad során igyekszem majd a leglényegesebb momentumokat kiemelni csak a GoT-epizódokból. A vasárnapi bemelegítő rész a végső WTF mellett leginkább talán a gasztronómiai vonatkozások miatt marad emlékezetes, jöjjenek tehát a tovább mögött ezek, és egyéb magvas gondolatok a Red Woman után.

Nem, úgy tűnik a TWD írói nem tanulnak a hibákból, és továbbra is a hatásvadász, béna cliffhangerek rabjai. Nem csoda, hogy ez után a félresiklott évadzáró után nem egy olyan kritikát lehetett olvasni, hogy talán itt az idő érzékeny búcsút venni a sorozattól. Tovább mögött spoilerestül jön az áldás.

Az alapötlet, egy kis flúgosfutam pszichopatáék gyűrűjében nem lett volna rossz (ha valakinek még nincs elege a megnyerő mosolyú nagydumás pszichopatákból), mivel ugyebár a vajúdó Maggienek orvosra volt szüksége az alexandriai ügyeletes doki hirtelen halála miatt. Rick persze mindenkit próbált lebeszélni a veszélyes küldetésről, a fia kivételével, értelemszerűen. Holott, mint az bebizonyosodott, a veszély tényleg komoly. Felvetődött több helyen a kérdés, eddig mire várt Negan vagy hogy a megmentők miért tűnnek olykor teljesen impotensnek, olykorpedig ördögi géniuszoknak, de ezen tegyük is túl magunkat.

Több is lehetett volna ebben az évadzáróban, ha kevesebbet akar, az egyórás játékidő kissé indokolatlan volt, Carol és Morgan szálára ugyanis kár volt pazarolni az időt, végtelenül együgyűre és kiszámíthatóra sikerült, tényleg minden klisét sikerült ellőni, kár, hogy a két talán legérdekesebb karaktert is sikerül elfuserálni. De legalább kiderült, hogy Rickéken kívül nem csak rosszarcúak vannak a környéken, hanem jelmezbálozók is, akik vélhetően megcsillantják majd a reményt a következő évadban. Ennyit Morganékről.

Közben néha egykét baljós vágóképpel emlékeztetnek az előző rész totál értelmetlen cliffhangerére is, Rickéket pedig az éppen jobbik arcukat mutató Megmentők szivatják halálra. Aztán az elfogásuk elég hangulatosra sikerül, az egyre inkább szétcsúszni látszó Rick és tanítványai végül nagynehezen csak besétáltak a Megmentők ördögi csapdájába. (Nagyon unatkozhatnak egyébként Neganék hogy egy egész napot rászántak Rickék szivatására, ahelyett, hogy rögtön a lényegre tértek volna.) Aztán kb. 50 percnyi időhúzás után csak tiszteletét tette a várva várt góré...

...Aki egyébként pontosan az az elcsépelt, nagydumás főgonosz, akire számítani lehetett, ettől függetlenül persze elég feszült perceket szállított, Jeffrey Dean Morgan hozza a kötelezőt. Annak ellenére, hogy azért az írók nemigen segítették ki, helyenként borzasztóan gagyi szövegeket sikerült a szájába adni (pee-pee, not cool…). Nem lenne baj a karakterrel, ha nem láttuk volna már ezerszer.

Ami viszont ezután a feszült tíz perc után következik az vérlázító. Ennél szemetebb cliffhangert ritkán látni, pláne azután, hogy már az elmúlt 1-2 évadban is bőven borzolták a kedélyeket hasonlókkal, legutóbb éppen egy hete... (Igaz, azt annyira nem vette komolyan senki, hogy tényleg csak 1-2 vágóképpel emlékeztettek arra, hogy ez megtörtént.) Sokat használtam a TWD kapcsán a pofátlan jelzőt az utóbbi írásokban, azt hiszem mást erre sem nagyon lehet mondani. Nem értem, miért nem lehetett itt és most letudni a kötelező évadzárós katartikus halált, kaphattunk volna egy brutális, letaglózó, ugyanakkor erőteljes és kielégítő befejezést, így meg kaptunk helyette néhány hónapnyi ócska neurózist. Azért persze ne higgye senki, hogy álmatlan éjszakákat fog okozni a „szerencsés” kiléte, de a szándék ettől függetlenül…not cool.  A képregényeknek pedig ráadásul ugyebár egy viszonylag erős sejtésük is lehet a dologról, de persze akár változtathatnak is, az ember már semmin sem lepődik meg.

Azért is fájóak ezek a baklövések, mert az évad helyenként élvezetes volt, és kibontakozni látszott egy korrekt, életképes történetszál: a különböző múltú „klánok” posztapokaliptikus interakciói, egy új hűbéri rendszerre emlékeztető civilizáció kialakulása akar még érdekes is lehetett volna. Persze mindehhez több eredeti ötlet szükségeltetik a készítők részéről, ehelyett kaptunk jónéhány erőltetett, klisés megoldást és teli szájjal vigyorgó pszichopatát.

Az évadra összességében így nem tudnék 5-6 pontnál többet adni. A közepe táján ugyan kezdték elhitetni velem, hogy van jövője a sorozatnak, az utolsó két rész hatásvadász és átgondolatlan történései azonban kijózanító pofont adtak. Én a magam részéről a kaszát azért valószínűleg továbbra sem veszem elő (hacsak nem Eugene lesz persze az áldozat), heti háromnegyed órát rá tudok szánni, és már azon túlvagyok hogy túlságosan felkavarjon a sorozat. A TWD különleges státuszát jelzi ugyanakkor, hogy rosszabb sorozatba nemigen fektetnék ennyi energiát és időt, persze, a „peak tv” időszakában nehéz is lenne. Az AMC-t pedig vélhetően nem rázza meg túlságosan az önjelölt vagy akár az arra érdemes kritikusok és megmondóemberek duzzogása sem, úgyhogy a TWD előtt még további hasonlóan szép évek állnak, reméljük tehát a legjobbakat. 

...and fingers crossed for Eugene!

A House of Cards körüli hype talán visszaesett az utóbbi években, a sorozat színvonala azonban aligha. A tavalyi párkapcsolati drámára fókuszáló szezon után idén a választások apropóján egy úgymond akciódúsabb évadot kaptunk, de természetesen Frank és Claire egyedülálló házastársi viszonya azért idén is szolgáltatott témát bőven. A tovább mögött spoilerestül.

Ez mégis mivót? Az idei évad második felében már nem először nem tudom eldönteni, hogy az írók egyszerűen komolyan gondolnak-e bizonyos jeleneteket, vagy esetleg ők maguk is jót derülnek azokon, és épp az a cél, hogy a néző kínjában sírva röhögjön. Erős idegzetűeknek tovább mögött spoilerestül.

A múlt heti rész után némi optimizmus költözött belém a TWD kapcsán, mert végre kirajzolódni látszott valami érdemi plotline, érdekesnek tűnt, hogyan bontakozik ki az az új világ , amiről Rick hablatyolt korábban Karlnak, hogy jön létre egy új, de inkább a középkort idéző régi új civilizáció,és persze hogyan vizsgázik az alexandriai zsoldoshadsereg. Nem mondom, hogy ez az érdeklődés alábbhagyott volna a tegnapi epizód után, de azért ez a rész megint csak okozott némi fejtörést, ahogyan az lenni szokott… Innentől özönlenek a spoilerek.

Nem kicsit szégyellem, de csak nemrég értem a Community befejező 6. évadának végére, ami már csak azért is megmagyarázhatatlan, mert ha pár éve megkérdezik, hogy melyik a kedvenc szitkomom és „hipszter” hangulatomban vagyok biztosan a Community-t mondom. Disclaimerként megjegyezném, erősen elfogult vagyok Greendale népével szemben (ha esetleg a fejléckép ezt nem árulta volna el), bármi is történt a sorozattal az elmúlt néhány évben, hányattatások sora ide vagy oda, és bármi is történjék a továbbiakban, az all time top5, de minimum top10 helyezéséhez számomra nem fér kétség.